2016. október 28., péntek

Hajbeültetés után 1 héttel

Mint, ahogy azt a doktor úrral megbeszéltük ill. az ami az előzetes leírásban is szerepelt, a műtétet követően kötelezően szükséges pihenőt tartani és e közben igyekezni kell elkerülni a megerőltető dolgokat, emelést, hajolást ill. mindazt, ami nagyobb mértékben emeli a vérnyomást.

Az 1. hét talán a legkritikusabb periódus, mivel a friss sebeknek is gyógyulni kell ill. a fertőzés veszélye és a kilökődés is fennállhat a beültetett hajszálak esetében. Ekkor kell beágyazódnia ugyanis a fogadó területen az új hajszálaknak, így ez a legfontosabb időszak, amikor szigorúan regenerálódásra van szüksége a szervezetnek és a fejbőrnek.

Hajbeültetés után 1 héttel




Nyilván nem egyszerű egy tevékeny ember számára a sok megvonás, az "óvatos élet", a kényszerű magasított fekvőhelyzet alvás esetén, a viszkető, hegesedő fejbőr nem megérintése és a hajmosás mellőzése, de mindennek ára van, így a jó kinézetnek, a szépségnek is...

Be kell tartani mindent és megfelelő motivációt kell keresni ezen dolgok átélése idején. Időt kell adni, míg a regeneráció beindul, és a keletkezett ödéma, - ami a beavatkozás kísérő jelensége, lehúzódik. Megszűnik a tompán feszülő érzés a fejbőrön, és az itt-ott kis pontokban érezhető apró fájdalom.