2016. november 10., csütörtök

A második hét


Már nagyon vártam ezt a második heti időszakot, mert az első hét, illetve a műtétet követő napok tele voltak korlátozással számomra, megemelt párnával alvással, kevés kíméletes mozgással, nem szabadott nehezet emelni, illetve kerülni kellett a hajolást.

Már elhagyhatóvá vált a sós oldat, amit kaptunk a beavatkozás után, bár az a kis "zuhany" (spray) addig igencsak hiányzott, míg végre el lehetett kezdeni a fejbőr óvatos, kis sugarú zuhanyzását (mosását) vízzel. Ez azért is volt igazán üdítő dolog, mert ahogy kezdtek begyógyulni a beültetés, illetve a hajszálak kivételének nyomai, úgy kezdett viszketni a fejbőröm. Emellett egy hámlási folyamat is beindult a fejbőrön - amit említettek a klinikán előzőleg -, így az, hogy végre vízzel lehetett hűteni, frissíteni, tisztítani, az igen jól esett. 

Amúgy is a már említett bukósisak érzés, ami az első hét alkalmával kezdett elmúlni, egyfajta feszítő érzést eszközölt, de ezt még tetézte a sok kis apró seb, ami ugyancsak kezdett száradni, gyógyulni, így ettől is kicsit merevnek érzi a fejbőrét ilyenkor az ember.

Jól esett végre a zuhany a fejbőrömnek - persze csak óvatosan.
 
Könnyebb volt ezeken a dolgokon átlendülni már, mivel végre úgy éreztem, hogy fokozatosan kezd helyreállni a "rend" a fejem tetején! Ebben a zuhany igen jó módon segített, mert egyre komfortosabbnak éreztem magam. A fejbőrt igazán nem nagyon mertem érinteni még, és csak a második hét végére, az első kontroll időpontja előtt közvetlenül 1-2 nappal próbáltam ujjbeggyel kicsit masszírozni, illetve elősegíteni a gyógyuló pörkök és hámló részek eltávolítását a fejbőrről. A második hét végén már nagyrészt a fejtetőn megszabadultam a pörköktől és a hámló részektől, és úgy éreztem, egyre jobban "lélegzik", javul, regenerálódik a fejbőr.

Egyedül a napsugárra kellett vigyáznom, hogy ne érje túl sok, és egyre inkább visszatérhettem a normális kerékvágásba, a megszokott életemet értve, ami plusz pozitív érzéssel töltött el.