2017. január 9., hétfő

Műtét után 2 hónappal

Két hónappal a hajbeültetés után a komfortérzetem teljesen  helyreállt, szinte már mindent úgy csinálhattam, mint előtte. 

Ugyan a hajmosásnál még azért óvatosabb voltam (nem dörzsöltem, nyomtam ennél a műveletnél a fejbőrt), hiszen el akartam kerülni a hajszálak kiesését, mert egyre inkább kezdtek nőni és erősödni. Egy kicsit még érezhető volt a helye a beültetett hajszálaknak, de nem volt már olyan az a feszülés, mint korábban. 

Kezdett jól festeni a fejtetőn a helyzet és csak az adott egy kis elkeseredésre okot, hogy a következő 3.-4. hónapban várható lesz sajnos a haj kihullási fázisa, amit jó lett volna valahogy késleltetni, valaminél több hajszállal átvészelni, amennyire csak lehet.

A következő fényképek a hajbeültetésem utáni 2. hónapban készültek: