Már
nagyon vártam ezt a második heti időszakot, mert az első hét, illetve a műtétet követő
napok tele voltak korlátozással számomra, megemelt párnával alvással, kevés
kíméletes mozgással, nem szabadott nehezet emelni, illetve kerülni kellett a
hajolást.
Már elhagyhatóvá vált a sós oldat, amit kaptunk a beavatkozás után,
bár az a kis "zuhany" (spray) addig igencsak hiányzott, míg végre el
lehetett kezdeni a fejbőr óvatos, kis sugarú zuhanyzását (mosását) vízzel. Ez azért is volt igazán üdítő dolog, mert ahogy kezdtek begyógyulni a
beültetés, illetve a hajszálak kivételének nyomai, úgy kezdett viszketni a fejbőröm. Emellett egy
hámlási folyamat is beindult a fejbőrön - amit említettek a klinikán előzőleg -,
így az, hogy végre vízzel lehetett hűteni, frissíteni, tisztítani, az
igen jól esett.
Amúgy is a már említett bukósisak érzés, ami az első hét
alkalmával kezdett elmúlni, egyfajta feszítő érzést eszközölt, de ezt még
tetézte a sok kis apró seb, ami ugyancsak kezdett száradni, gyógyulni, így
ettől is kicsit merevnek érzi a fejbőrét ilyenkor az ember.
![]() |
Jól esett végre a zuhany a fejbőrömnek - persze csak óvatosan. |
Könnyebb volt
ezeken a dolgokon átlendülni már, mivel végre úgy éreztem, hogy
fokozatosan kezd helyreállni a "rend" a fejem tetején! Ebben a zuhany
igen jó módon segített, mert egyre komfortosabbnak éreztem magam. A fejbőrt
igazán nem nagyon mertem érinteni még, és csak a második hét végére, az első kontroll
időpontja előtt közvetlenül 1-2 nappal próbáltam ujjbeggyel kicsit masszírozni,
illetve elősegíteni a gyógyuló pörkök és hámló részek eltávolítását a
fejbőrről. A második hét végén már nagyrészt a fejtetőn megszabadultam a pörköktől és a
hámló részektől, és úgy éreztem, egyre jobban "lélegzik", javul,
regenerálódik a fejbőr.
Egyedül a napsugárra kellett vigyáznom, hogy ne érje túl sok, és egyre inkább visszatérhettem a normális kerékvágásba, a megszokott
életemet értve, ami plusz pozitív érzéssel töltött el.